Akik ismernek, olvasták eddigi írásaimat, tudják, hogy nem szoktam olyan jellegűeket írni, mint most. Nagyon egyszerű oka van, miért szakad ki ez belőlem: szabályosan megemeli a vérnyomásom és idegessé tesz az csőlátás, ami a fővárosi lakosok, politikusok szemléletét jellemzi. 

Én is budapesti vagyok, nyilván vannak olyan tetteim, ami alapján jogosan vagyok bírálható. Vállalom! 

Ennek az írásnak csak az a célja, hogy egyrészt a vérnyomásom helyreálljon, másrészt gondolatébresztőként funkcionáljon. 

A lényeg, amire szeretnék rámutatni: nap, mint nap látom azokat a megnyilvánulásokat, tetteket, amik társadalmi hasznossága minimálisnak tekinthető, mégis olyan visszhangot kap, ami tökéletesen indokolatlan, miközben összefogással, odafigyeléssel mennyivel többet segíthetnénk, PÁRTSZIMPÁTIÁTÓL FÜGGETLENÜL! 

Mi rúgta el nálam a pöttyöst? A Marx-szobor áthelyezése. 

Mi értelme volt erőt, energiát, pénzt, időt pazarolni erre, hogy 10 méterrel odébb kerüljön?

Nem lett volna több értelme, ha az összes ráfordított erőforrásból fát vesznek az illetékesek egy rászoruló családnak bármelyik marginálisnak tartott területen?

Olyan buborékban élünk Budapesten, ami soha nem durran ki, hacsak egyesével, mindenki át nem döfi magának. Elég 20 kilométert menni a belvárostól, olyan rászoruló családokat láthatunk, akik  egy utánfutó fával, egy csomag tartós élelmiszerrel legalább egy időre "a víz felett" maradhatnak. 

Nincs meg a legújabb IPhone 6? Hol áll a Marx-szobor? Elnyomottnak érzem magam a fűtött lakásomban a TV előtt a pattogatott kukoricával a kezemben egy kényelmes papucsban? Elmarad a Szulejmán? Ma még nem szidtam a másik oldalt? Késik 5 percet a pizzám? Beszart a WiFi? Meglöktek a Combinon? Tüntetnek a melegek? Tüntetnek az ellentüntetők? Tüntetnek, mert a tüntetésem ellentüntetése befulladt? Nem folyik a víz a Gellért téren? Szar a bicikliút? Rágós a steak? Csak három hét múlva tudtam helyet foglalni a Borkonyhába? Nem láttam tegnap a "celebvagyokot"?

Komolyan, ez a legfontosabb?

- Milyen Budapest?

- Jó.

- Bővebben?

- Zöld.

- Zöld?

- Igen, a Városliget.  De gyönyörű is.

- Gyönyörű?

- Igen, a Vár és a Hősök Tere. De csúnya is.

- Csúnya?

- Igen, csúnyán kevés a turista. De nyüzsgő is.

- Nyüzsgő?

- Igen, a Kazinczy utca. De nyugodt is.

- Nyugodt?

- Igen, a Zugligeti Libegő. De sportos is.

- Sportos?

- Igen, a Hajós Alfréd uszoda. De száraz is.

- Száraz?

- Igen, a barna levelekkel borított őszi Gellérthegy. De lapos is.

- Lapos?

- Igen, ez a beszélgetés. Megnéznéd végre a saját szemeddel? 

Elbűvölő mészárlás, poshadó virágzás.

Szembetűnve rejtőzködő emberi hozzáállás.

Pöttömnyi hatalom, pattogó nyugalom, társasház árnya a falamon.

Szomorkás vidámság, ódon újdonság, kiáltó némaságban változó mozdulatlanság.

Természetesen kreált, kaotikus tervezettség.

Tovatűnő lehetőség, vízbe nyúló árnyak, átadják a múltat a mának.

Rikoltó boldogság, belvárosi forgatag, áramló tömeg, bensőmben mulattat.

Magányos párok, páratlan lányok, varázsos illatú romantikus sétányok.

Morcos öröm, teli üresség, értékben született vitézség.

Sokasodó egyediség, egyedi sokaság, lelkek vára, csodálatos puha párna.

Keserédes, szaggatott magyar nóta.

Ezerarcú város, 1873 óta. 

Ég Veled, öreg hajós, neved áldom,

Bár személyed többet sose látom,

Hiányod érezni fogom-e, ki tudja

Megmondani most az ég se fogja.

Rendíthetetlenül jártad a tengert,

Kerested kikötőd, vártad az enyhet,

Ha meg is pihentél, éveket nem vártál,

Öblödet kitartón keresve vízre szálltál.

Harcoltál, tűrted a pofont, alantast,

Szívedből küzdve ütötted a hatalmast,

Rúgások sorjáztak oldaladon, tucatnyi,

Újra felkeltél, meg se számolva, mennyi

Ha volt is kincsed, megosztani nem rest,

Osztottad Kapitány míg bírta lélek-test,

Meg nem érdemli ki ezt nem viszonozza,

Az idő balga soha vissza nem hozza.

Ejtettél sebet, harcosként bátran,

Bevetve magad, várfalakra mászva,

Ha hibát is vétettél, ördög nem vezette,

Kezed ilyenkor is a kézfogást kereste.

Legyen nyugtod néma hullám

És szélcsend, magasztos óceán,

Vesd meg hátad és légy türelmes

Ki Téged felszínre hozna, A nemes,

Némaságod feloldja és dalra fakaszt,

Közös hullámon távoli partra szalaszt,

Hol más hajók árnya néma bábjáték,

És kincsed viszonzása a legszebb ajándék.  

Tizenegy barom, rohangál a billiárdasztalon

Vezérük botor, igaz tulok

Ha ránézek, dühbe gurulok

Miért költünk milliárdokat?

Az én adóm is elakad.

Lehetne úszni, futni, vívni

Magyar vérrel magyar sikert elérni!

Olimpikon nemzet vagyunk

Vérünkben a siker

De hallgatunk

Miért tűrjük el?

Legyen büszke a jégkorongozó

Legyen büszke a vívó

Kapjon méltó teret az úszó!

Felejtsük el, mi nem megy

Adjunk teret a sikernek

Kicsi ország, sportban emelkedhet

Legyen példakép az úszó

Ki 15 millió magyart vitt a hátán

Dicsősége soha el nem múló

Vigye e nemzet most őt a hátán!

Leszek én még napnak sugara

Leszek én még égnek madara

Leszek én még évnek hónapja

Leszek én még csoda édesapja

Cikázó villám a viharos égen

Varázsos emlék hajdanvolt régen

Vad örvény az örök Dunában

Utolsó dobbanás egy szív múlásában

Vándordeák, vár rám az ismeretlen

Batyumban szeretteim bizalma töretlen

Leszek én még beteljesült reményük

Leszek én még az Ő büszkeségük!

Ma, ezennel utoljára helyesen döntök,

Felemelem fejem és tüdőmbe levegőt töltök,

Kifújom teljesen és minden erőm megfeszítem,

Kártyáim még egyszer győztesként kiterítem!

Fel cimborák, sose ér minket a hajnal,

Ünnepeljünk borral, nőkkel, dallal!

Légy vidám, sose lásd a pohár fenekét,

Töltsd újra, míg a bendőd telefér!

Közel a reggel, végződhetne a tivornya,

Gondolná az oktalan, kit másfelé vetett sorsa,

De mi nem hátrálunk, nem bizony,

Ülünk a józanságból kirobogó vonaton!

De mi történik? Vigadásunk másnapján belénk az élet visszatér,

Túlzás lenne mondani, alig nagyobb, mint egy patak, inkább ér,

Szertefoszlott szép emlékek romjain kél a bűntudat,

Istenem, miért fecséreltem el jóságodat?

Adtál nekem értelmet, mit eldobtam,

Erőt, mit dorbézolásra tékozoltam,

Időt, melyet vissza nem kaphatok,

Méltóságot, vajh viszont láthatok?

Büntetésem ezerszer nagyobb, mint fejfájás,

Mellkasom szorít, kínoz a megbánás,

Ördögi körbe léptem, melyből nehéz a kiút,

Segítsd még egyszer Uram a tékozló fiút!  

Ébredésem se nem könnyed, se nem vidám,
Zihálva nyílik szemen, körbenézek tétován.
Az éj árnyai sosem tűnnek tova, napfényben szorongok,
Mellkasomra mi nehezedik, nem érthetik a boldogok.
Mázsában nem mérhető, szívem kalapál vigasztalanul,
Mi visszhangzik fejemben: ettől a gyarló nem szabadul ?

Mert nem testi, nem értheti a bölcs doktor,
Hiába tanulta, ha ehhez még így is botor,
Nem lelki, beszéddel s öleléssel nem gyógyítható,
Egy támaszom van, könyörülj meg Mindenható!

Segíts elmerülnöm a puha álomban, hol nem ér el a fájdalmam,
Boríts szememre pár órára fátylat, legyen nyugalom a jutalmam.
Nyugtasd szívem, védj meg s lökd távolabb végzetem,
Nyújts nekem kezet, melyet el nem engedhetem.

Ha legközelebb felébredem, adj nekem célt!
Mi mindennél erősebb, férfit kíván és vért,
Melyet szolgádként örömmel kiontok, hogy elérjem,
Megtalált boldogságom szeretteimmel megéljem.
Ennyit kérek Uram, hogy kincseimet megoszthassam,
A szebb élet ígéretét én is megtapasztalhassam!