Fel cimborák, sose ér minket a hajnal,

Ünnepeljünk borral, nőkkel, dallal!

Légy vidám, sose lásd a pohár fenekét,

Töltsd újra, míg a bendőd telefér!

Közel a reggel, végződhetne a tivornya,

Gondolná az oktalan, kit másfelé vetett sorsa,

De mi nem hátrálunk, nem bizony,

Ülünk a józanságból kirobogó vonaton!

De mi történik? Vigadásunk másnapján belénk az élet visszatér,

Túlzás lenne mondani, alig nagyobb, mint egy patak, inkább ér,

Szertefoszlott szép emlékek romjain kél a bűntudat,

Istenem, miért fecséreltem el jóságodat?

Adtál nekem értelmet, mit eldobtam,

Erőt, mit dorbézolásra tékozoltam,

Időt, melyet vissza nem kaphatok,

Méltóságot, vajh viszont láthatok?

Büntetésem ezerszer nagyobb, mint fejfájás,

Mellkasom szorít, kínoz a megbánás,

Ördögi körbe léptem, melyből nehéz a kiút,

Segítsd még egyszer Uram a tékozló fiút!