Amikor kiderült, hogy Axl Rose lesz az ACDC énekese, tömegesen váltották vissza belépőiket egyik-másik országban. Kezelhetetlen, hisztis, nincs már semmi hangja, minek jön ide? Legrosszabb esetben, egy óvatlan pillanatban még a végén leszúrja egy arra járó részeg böllér.

Nekem egy másodpercig nem fordult meg a fejemben, hogy emiatt kihagyjam a koncertet. Először is, Angus Youngék tudják, mit csinálnak, nem véletlenül került oda Rose. Másodszor, a kíváncsiság az ember egyik legkonokabb tulajdonsága, az ún. "ezt látnom kell" attitűd, még ha ne adj' Isten katasztrófaturizmusba is torkollik a történet. 

Axl Rose meghízott, erősen sántikál a sérülése miatt, a koncert végére felvett rózsaszín fejkendővel kifejezetten hasonlít egy ronda öregasszonyra,

DE olyan alázattal, egy ekkora ikontól sosem látott rajongással lépett színpadra az ACDC tagjaival, hogy azokban is tiszteletet ébreszthetett, akik az elmúlt 20-25 évben megszokott terhelt akciói miatt még a tévét is elkapcsolják, ha meglátják őt.

Ott volt neki a kis trón, ahol a lábát felpolcolva pihenhet és zúzhat, de megmondom őszintén, nekem egyetlen olyan pillanat sem tűnt fel, amikor az a bizonyos bal láb fel lett volna polcolva. A Shoot to thrill alatt még, úgy ahogy leült, de utána az idő nagy részében sántikálva, helyenként bakkecskeként ugrálva, néha sérült lábát a levegőbe felhúzva, kifogástalanul énekelte végig az egész koncertet.

Igazi zenész, aki vitt a szíve.

Meg kell követnem, korábban én is azt hittem, hogy neki már vége. Megnéztem pár viszonylag új GNR felvételt, még a reunion előtt, és majdnem elsírtam magam. Slash-imitátorok, tekergő táncosnők mindenhol, miközben bedöcög Axl, kalapban, napszemüvegben, jelentős túlsúllyal, aztán repedtfazék hangon belekezd a régi nóták meggyalázásába.

Elképzelni nem tudom, Axl mit csinált magával, de úgy összeszedte magát, hogy olyat egy darabig biztos nem fogunk látni előadóművésztől. Élvezi, amit csinál, a hangja tökéletesen illik az ACDC-hez, nem fullad ki, nincsenek sztárallűrjei. A számok között pedig rövid, kifejezetten vicces beszólásokkal szórakoztatja a publikumot, amikor kicsit nehezebben mászott le trónjáról, utánozhatatlan hangsúllyal gúnyolta ki saját kripliségét: „Fucking stuck again…”

Focis hasonlattal, Axl most olyan, mintha Zlatan Ibrahimovic úgy döntene a pályafutása vége felé, hogy kedvenc csapatáért bármit megtesz, ha kell, balhátvédként nyalja laposra a pálya azon felét.

Alázatos, profi, vidám, küzdő.

Az év legnagyobb pozitív csalódása, filmeket, zenekarokat, sportolókat, politikusokat, írókat is beleértve. 

Első körben csak annyit kívánnék, gyógyulj meg Axl, elég kellemetlen lehet az a rögzítő.

Másodszor, nincs másodszor, zseni vagy és kész.