Ma kb. ezer év után elkeveredtem a Mányoki útra az uszodába, ahol a tervezett penzum után a szaunában üldögéltem, amikor is egy végtelenül nyugodtan, székely dialektusban beszélő úriember hangját hallottam meg a közlekedő térből.

"A végére lelassultam, görcsöt fogott a lábam. Ha ez a Szent-Anna tó közepén történik, állíthattak volna nekem is egy keresztet. Áron, össze kell szedned magad."

Olyan nyugalommal, hangsúllyal mondta ezt, amit írásban soha nem lehet visszaadni.

Azért figyeltem fel rá, mert annyira idegen volt a budapesti konditermekben, uszodákban megszokott hangnem után, mintha az órák óta hallgatott kalapálás után hegedűszó csendült volna fel. Sehol egy "aztakurva geci", "bazdmeg", "majd megdöglöttem faszom".

Ahogy később az öltözőbe értem, láttam a hang tulajdonosát is. Szakállas, 30 év körüli srác, aki épp azt magyarázta a barátjának:

"Tartsd tiszteletben a korlátaid, türelemmel viseld".

Félreértés ne essék, én is annak a híve vagyok, hogy az ember törekedjen a többre, szebbre, jóra, lépjen ki a komfortzónájából, és ami a legfontosabb, dolgozzon, és dolgozzon a fejlődésén!

Mégis, ha szembeállítjuk a manapság oly divatos agymosó motivációs előadók tanításaival az említett úriember mondatait, nem gondolkozunk el azon:

Így is lehet?

Alázattal, türelemmel, tisztelettel?