Süt rám a hold, fehér, üres tányér,

Körbevesznek fák, tucat néma árnyék,

Látom magam, hol volt, hol nem volt,

Botor, riadt fiú az erdőben elkóborolt.

Rejtélyes küzdelem, szélfútta dráma,

Ki borít rám árnyat, ki dönt magába.

Győzelmük ára lelkem kusza magánya,

Nem lesznek sose az eltévedt fiú királya.

Tűnőben a tányér és a halk kétely,

Nem cimborálok az erdő sötétjével,

Napfény tölti meg a mélabús tájat,

Új napja virrad a szabadságnak!